NETSPANYOL-KLUB NORMAL, A1 – FONTOS INFORMÁCIÓK -demo

 

HOGYAN FOGJ HOZZÁ?

 

Engedd meg, hogy pontokba szedve összefoglaljam Neked, hogyan érdemes haladnod a leckékkel!

Nagyon fontos, hogy a SORRENDET TARTSD BE, mert tényleg így van értelme  a haladásnak, ne “ugrálj” a különböző témakörök között, mert akkor össze fogsz zavarodni, vagy esetleg kimaradhat valami olyan rész, amire utólag már nem tudsz építkezni.

 

  1. Első lépésként MINDIG A SZAVAK ALAPOS MEGTANULÁSÁVAL KEZDJ!!
  • szótanuló alkalmazás használatáról készült tutorial-videót ITT TUDOD MEGNÉZNI.
  • Az online szókártyákat külön file-okba rendezve találod és mindegyik egy szerves egységet alkot.
  • Ha vizuális típus vagy, és eddig úgy tanultál szavakat, hogy addig nézegetted, amíg így vagy úgy megmaradtak, akkor itt az ideje, hogy AUDIO módon IS tanulj! Ezt többféleképpen is megteheted: a Quizlet alkalmazás, vagy az általam feltöltött MP3-as hangfájlok segítségével. A lényeg, hogy bármelyik megoldást is választod:  MONDD KI HANGOSAN A SZAVAKAT! Ne foglalkozz azzal, hogy mit mond a gyereked, a férjed, vagy a szomszédod! :)Hidd el, a beszédeden rengeteget fejleszt majd, ha ezentúl így tanulod a szavakat!
  • Ha úgy érzed, ezzel megvagy, akkor végezd el az ÖNELLENŐRZŐ SZÓTANULÓ TESZTET, hogy biztos legyél abban, hogy KÉPES VAGY HELYESEN LE IS ÍRNI azokat (ezt a Quizletben tudod megtenni). Manapság sajnos minden abba az irányba mutat, hogy lehetőség szerint ne írj le semmit, de sajnos a nyelvtanulás szempontjából ez kifejezetten káros… A “bevésődés” folyamata enélkül nem lesz sikeres, azaz a hosszútávú memóriádba nem fog eltárolódni, ha kizárólag vizuális vagy csak audio módon rögzíted a megtanultakat! (A rövidtávúba elég az, amit hallás után megjegyzel, de ahhoz is nagyon sok ismétlés kell, hogy megmaradjon.)
  • A szavakat NE ÚGY TANULD, HOGY LEÜLSZ 90 PERCRE  és egy ültő helyedben megtanulod az összeset! Sokkal hatékonyabb, ha 10-10-10 perces etapokra osztod fel  a nap folyamán és mindig más módon tanulod, vagy ismétled! 

 

  1. Ha a szavakkal nagyjából megvagy, kezdd el végignézni a NYELVTANI VIDEÓKAT!
  • Először mindig a KÉPES NYELVTANI TÁBLÁZAT ALAPOS ÁTTANULMÁNYOZÁSÁVAL kezdj! (Ezeket a videós nyelvtani magyarázatok témakörénél találod, az “Anyagok” menüpontban.)
  • Fontos, hogy amit csak tudsz, próbálj önállóan megérteni és értelmezni a kép alapján, csak EZUTÁN HALLGASD + NÉZD MEG AZ ÉN VIDEÓS MAGYARÁZATOMAT!
  • EGYSZERRE 1 nyelvtani problémát értelmezz, ne egyszerre az összeset! Még jobb, ha tartasz köztük pár perc szünetet.;)
  • Így sokkal gyorsabban tudod követni és hatékonyabban fogod tudni beépíteni Magadnak a hallott magyarázatokat!

 

  1. Ha ezekkel ( a szótanulással és a nyelvtannal is) végeztél, akkor indulhat a mandula, kezdj el gyakorolni a SPANYOL-MAGYAR MONDATOKON, FORDÍTSD LE ŐKET OLYAN PONTOSAN, AHOGYAN CSAK TUDOD!
  • Ha a 15 mondat fordításának végére értél, OLVASD VISSZA MÉG EGYSZEREz elsőre nagyon “óvodásnak” hangozhat, pedig nagyon hasznos: előfordulhat, hogy ami elsőre magától értetődő megoldásnak tűnik, egy pár mondattal lejjebb levő spanyol példamondat megcáfolja, és dől az elméleted. (Tehát egy másik mondatból “kipuskázhatod”, hogy az előzőt helyesen írtad-e.)
  • Most NÉZD MEG A MEGOLDÓKULCSBAN LEVŐ MEGOLDÁSOKAT és hasonlítsd össze a sajátoddal! 
  • Ha hibáztál, akkor sincs semmi gond! Gondold végig, hogy mit és hol vétettél és pár nap múlva végezd el még egyszer a fordítást! Bőven lehet, hogy pár nappal később saját Magadat fogod kijavítani! Ha akkor sem ment hibátlanul és nem érted, mit ronthattál el, jegyezd fel és kérdezz utána a zárt Fb-csoportban vagy e-mailben (info@netspanyol.com), hiszen AZÉRT VAGYOK VELED A HÁTTÉRBEN, HOGY SEGÍTSEK NEKED!
  • Egyébként meg: 1. csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit!, 2. a hibázás a tanulás ELENGEDHETETLEN VELEJÁRÓJA! Tehát ne zuhanj össze, ha kudarc ér, hanem gondolkodj a megoldáson, mert ez fog előre vinni!

 

  1. Ha készen vagy a spanyol-magyar mondatokkal, jöhet a lényeg: FORDÍTSUK MEG A NYELVEKET! Ezért güriztél idáig, erre vártál, úgyhogy most fókuszálj nagyon!

       Ha úgy érzed, megvan a mondat: EGYEZTESS MINDENT MINDENNEL, tehát:

  • 1. FŐNEVET MELLÉKNÉVVEL  (számban és nemben is) és ha kell, NÉVMÁSOKKAL IS (!) (például: los coches rápidos, las sillas cómodas, mis amigos simpáticos, stb…),
  • 2. ALANYT AZ ÁLLÍTMÁNNYAL  -azaz NE FELEJTS EL RAGOZNI!, -és ne feledd: ez nem angol, itt van VOSOTROS (T/2, azaz “ti” személyes névmás) is!

       Itt is érvényes az “ovis-módszer”: A VÉGÉN OLVASD VISSZA AZ ÖSSZESET és javítsd a hibákat, ha voltak!

  • Ha úgy érzed, király vagy és minden tuti, NÉZD MEG A MEGOLDÓKULCSOT!  –Na, jöhet a vállveregetés?:))… 
  • Ha hibáztál valahol, ne ess pánikba! Holnap is ülj neki és próbáld meg még1x!
  • Ha akkor is félrement, akkor kérdezz bátran a NETSPANYOL-KLUB NORMAL zárt FB-csoportban vagy az info@netspanyol.com -ra írt e-mailben! Ha esetleg van olyan kérdés, amire Te is tudsz válaszolni, akkor nyugodtan válaszolhatsz a kérdezőnek Te is! (-ez jót tesz a csoport tagjai közötti összetartozásnak is)
  • Ha gyakran vagy úton, akkor mindenképpen javaslom, hogy az MP3-as HANGOS MONDATOKAT TÖLTSD LE A TELEFONODRA és hallgasd meg + mondd fel hangosan minél többször!! Meglátod, csodát tesz!:)
  • Észrevetted, hogy a spanyol szavakból máris szókapcsolatokat és RÖVID MONDATOKAT alkottál? Ugye, micsoda fantasztikus érzés? :)) Jutalmazd is meg Magad valami aprósággal!

  

      5. Most pedig mélyítsd el a szerkezeteket kisebb egységenként, azaz folytasd a  GYAKORLÓ FELADATOKKAL!

  • Itt teljesen mindegy, hogy az offline vagy az online feladatblokkal folytatod, mindkettőnek megvan az előnye: az ONLINE FELADATOKAT telefonról, lefekvés előtt is meg tudod csinálni, akár 20x is. Az OFFLINE változatokat viszont NYOMTASD KI ÉS ÚGY OLDD MEG! Hidd el, ez szintén fontos, hiszen itt megint csak kénytelen leszel írni is (-tudod, a bevésődés miatt)!
  • Minden feladat kizárólag olyan szót és nyelvtant tartalmaz, amire az adott leckében felkészítettelek. 

 

     6. Eljött az idő, hogy spanyol nyelvű szövegekkel is találkozz:

  • Nézd meg a VIDEÓT a lecke végén! Minden leckéhez olyan videó tartozik, ami felkészít arra, hogy a végén megértsd a videó szövegét. Ha előfordul olyan szó, amire nem készítettelek fel, akkor azokat külön, a videóhoz tartozó extra-szószedetben megtalálod. (Ezeket természetesen nem kell megtanulnod, csak ha ellenállhatatlan vágyat érzel.)

     

      7. Készítsd el a SAJÁT GYAKORLÓ MONDATAIDAT IS!

  • Ehhez szükséged lesz némi kreativitásra is, de azt javaslom, hogy tedd bele ezt az energiát mindenképpen, mert EZ AZ EGYIK LEGNAGYOBB LEHETŐSÉGED arra, hogy KIFEJEZD AZ ÖNÁLLÓ GONDOLATAIDAT IS SPANYOLUL! 
  • A táblázat linkjét, ahová be tudod írni a mondataidat a TAGSÁGODHOZ TARTOZÓ ZÁRT FB-CSOPORT “FÁJLOK” menüpontjára kattintva, a “Google táblázat linkje NK 2023…” című dokumentumban találod, de a linket megtalálod fent az “”Anyagok” menüpont alatt is.
  • Arra figyelj, hogy ne csússz el nagyon az időben, mert 2 heted van megírni a mondatokat, hogy én is ki tudjam javítani.
  • Írhatsz egyszerű kijelentő mondatokat, kérdéseket, vagy akár párbeszédet is. A lényeg, hogy maradj a témában és gondol végig, hogy Te vajon milyen helyzetben és szövegkörnyezetben tudnád használni, amit megtanultál? 
  • Ha jobban szeretnéd szóban felmondani a saját mondataidat, akkor a Fb-csoport  chat-ablakában tartsd lenyomva a mikrofon ikont és mondd fel EGYESÉVEL a mondataidat! Meghallgatom és küldök egy válasz-hangüzenetet. 
  • Szóval a lényeg, hogy bárhogyan is, de LEGYENEK SAJÁT MONDATAID!

 

     8. Milyen EGYÉB TARTALMAK érkeznek még a kurzus során?

  • Minden 3. héten találsz a leckék végén egy SPANYOL SZLENGES PÁRBESZÉDES VIDEÓT is. Ezeket azért készítettem, mert a hétköznapi spanyol beszédben ebből rengeteget használnak nap mint nap, szóval egyértelműen erősen ajánlott legalább egy pár szlenges kifejezést vagy szót megtanulni! Emellett szerintem nagyon élvezetesek is – remélem, ezt Te is így fogod majd érezni!
  • Minden 4. héten, a HAGYOMÁNYOS LECKÉK HELYETT, KVÍZ és OLVASOTT SZÖVEG ÉRTÉSÉT tesztelő feladatok érkeznek majd kizárólag! Ez azért fog baromi jól esni Neked is, mert időnként nagyon fontos megállni, lassítani a tempón, hogy legyen időd ismételni, vagy pótolni. Ezen kívül az is üdítően hat ilyenkor, hogy látod, hová jutottál el az előtte levő egy hónap anyagaival.
  • A PONTOS MENETRENDET, hogy melyik nap mi fog érkezni, letöltheted fent, az “Anyagok” menüpontban.

 

      9. Milyen SEGÍTSÉGET kapok még a klubban?

  • Biztos vagyok benne, hogy menet közben lesznek kérdéseid. Ne hagyd őket elmenni, használd ki, hogy itt vagy és hogy felteheted! Hogy hol?: akár a TAGSÁGODHOZ TARTOZÓ ZÁRT FB-CSOPORTBAN, egy általad megírt bejegyzés formájában, de írhatsz az info@netspanyol.com címre is bármikor. A lényeg, hogy mindenre válaszolok, KÉTHETENTE pedig VIDEÓS KÉRDEZZ-FELELEK formájában összegyűjtve is végigmegyek a válaszokon, melynek ideje alatt lehet élőben is kérdezni, konzultálni. Erről felvétel is készül, tehát visszanézheted, ha nem tudsz pont akkor jelen lenni. A csoport linkjét megtalálod fent, az “Anyagok” menüpont alatt, május 12. után.

 

     10. Mit tegyek, ha mégsem szeretném végigcsinálni a NETSPANYOL-KLUB NORMAL, kezdő kurzust?

  • Ha meggondoltad Magad és mégsem szeretnéd, hogy együtt tanuljunk spanyolul, akkor a kurzus díjának befizetésétől számított 14. napig VISSZAFIZETEM A BEFIZETETT ÖSSZEG 100%-ÁT! A 14 nap letelte után azonban erre már sajnos nincs lehetőség. Az ezzel kapcsolatos ÁSZF-et ide kattintva tudod elolvasni.

     

    11. Informatikai, számlázási, technikai problémák esetén pedig:

 

Remélem, minden kérdésedre tudtam válaszolni!:

Nincs más hátra tehát, kezdjünk el spanyolul tanulni! →