Bár a nyelvtani összefoglalók alapján úgy tűnhet, 2 új, ráadásul rendhagyó igét fogunk ma gyakorolni (IR és QUERER), de ez csak optikai csalódás: a mai leckében több, a mindennapi életünk során nagyon gyakran használt szabályos igét fogsz megtanulni. Köztük van jónéhány olyan is, amelyeknek a töveiben levő magánhangzó a ragozás során úgynevezett kettőshangzóvá (diptongussá) alakul. Fontos megjegyezni, hogy ezek e kettőshangzók, kizárólag E/1,2,3 és T/3 személyben jelennek meg (tehát T/1,2 alakokban nem!). Ezeket a tőhangváltós eseteket a szótanuló alkalmazásban az adott igéknél megvastagított betűkkel jelöltem, illetve az ige után zárójelben írtam, melyik magánhangzó milyen kettőshangzóvá fog alakulni a ragozás során.
A tőhangváltós igék egyébként csak elsőre tűnnek ennyire “csúnyának”, idővel Te is látni fogod, hogy ismétlődő jelleggel fel-felbukkan ugyanaz a rendhagyóság más-más igéknél is, tehát ilyen értelemben akár csoportosítani is lehet őket. – Már örülsz is, ugye?:)
A tőhangváltás mellett ne feledkezz meg a visszaható igékről sem, hiszen jellemzően a mindennapi tevékenységek témaköre az, ahol nagyon sokukkal fogsz találkozni! Tehát ha “-SE” végződésű igével találkozol, gondolj rá, hogy valamit kezdeni kellene vele… (lásd: A SPANYOL VISSZAHATÓ IGÉK című videó)
Hogy ne érezd úgy, mintha kínai nyelvtanfolyamon vennél részt, készítettem Számodra egy letölthető táblázatot a leggyakoribb rendhagyó és tőhangváltós igékkel, melyet ITT LE IS TÖLTHETSZ. Érdemes ezt ki is nyomtatni és nem elkutyulni, mert nagyon hasznos!
Ha pedig le is szeretnéd írni (ezáltal gyakorolni) az előző táblázatban szereplő rendhagyó igéket, akkor TÖLTSD LE ÉS NYOMTASD KI EZT A TÁBLÁZATOT IS!